A Jászai Mari-díjas színművész csaknem félszáz filmben és mintegy száz darabban játszott, de szinkronszínészként is kedvelt volt. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a Mátyás király - mesékkel is. Helyey Lászlót 2000 -től, tizenegy éven át hallhatták az InfoRádió "hangjaként" is. 65 éves volt. A színművészt az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Helyey László november közepén Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjának soproni próbáján lett rosszul, légszomja volt és elesett. Kórházba szállították, ahol tüdőembóliát állapítottak meg nála. Akkor a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy már május óta voltak egészségügyi problémái, átesett több antibiotikumos kúrán és allergiás tüdőgyulladással is kezelték. Nem javult az állapota, sőt, az orvosok sokáig nem is tudták, mi okozta a rosszulléteit, nem találták a fertőzést okozó kórokozót. Végül az intenzív-osztályon ápolták.