Földrengést okoztak a seattle-i amerikaifoci-szurkolók

InfoRádió / MTI
2013. december 4. 21:49
Enyhe földrengést okozott a profi amerikaifutball-ligában (NFL) játszó Seattle Seahawks szurkolóinak meccs közbeni lelkesedése a helyi szeizmológiai intézet szerint.

A Seahawks a New Orleans Saints csapatát fogadta hétfő este hazai pályán. A seattle-i együttes 34-7-re legyőzte riválisát, a szurkolók pedig annyira örültek a CenturyLink Field Stadionban aratott sikernek, hogy ugrálásuk gyenge, a CNN amerikai hírcsatorna által idézett John Vidale szeizmológus szerint 1-2-es földrengést váltott ki a létesítmény közelében.

A legerősebb földmozgást a Seahawks egyik touchdownja (hatpontos gólt érő átadása) után mérték az első negyed végén.
Győzelmével a nyugati parti gárda elsőként biztosította helyét az NFL rájátszásában. Russel Wilson, a hazaiak irányítója 30 passzkísérletéből 22 sikeres volt, 310 yarddal és három touchdownnal zárta az összecsapást.

Továbbá NFL-rekordot állított be azzal, hogy második szezonjában már a 22. alapszakaszgyőzelmét könyvelhette el, ráadásul saját közönsége előtt továbbra is hibátlan (14 győzelem).