Lopják Marxot

InfoRádió / MTI
2013. május 9. 20:19
Sorra tűnnek el azok a mini Karl Marx-szobrok, amelyeket egy installáció részeként állítottak ki a német filozófus szülővárosában, Trierben.

Csak csütörtökre virradó éjszaka ötször csapott le tolvajokra a rendőrség. Egy 18 és egy 19 éves férfi például betuszkolt egy-egy figurát az autójába, majd világítás nélkül próbált elhajtani. Egy járókelő azonban értesítette a hatóságokat, akik hamarosan elkapták a feltételezett tetteseket.

Keddre virradóra egy 24 éves férfi épp egy Marxszal a hátán tartott hazafelé, amikor összetalálkozott egy járőrrel.

Az Ottmar Hörl nürnbergi konceptualista művész által kiállított szobrok közül már csaknem ötvennek lába kelt - mondta Christoph Maisenbacher, a művész menedzsere csütörtökön. A rendőrség nem nyilatkozott az ellopott szobrok számáról.

Az összesen ötszáz piros, rubinvörös, skarlátvörös, illetve vérnarancs színekben pompázó mini Marx-figurából álló installációt Karl Marx (1818-1883) születésének 195. évfordulója alkalmából állították fel a város jelképének számító római kori kapu, a Porta Nigra körül. Az installáció május 26-ig látható.

A szobrokat végül mind eladják, darabját 350 euróét. 250-re már akadt vevő - mondta Maisenbacher, hozzátéve, hogy az eltűnt példányokat pótolják.