Összecsapás a rendőrökkel a labdarúgó mérkőzés után

InfoRádió / MTI
2013. március 22. 23:03
Összetűzés alakult ki a magyar-román futballmeccs után a szurkolók és a rendőrök között a budapesti Dózsa György útnál felállított színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálják a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Öt embert állítottak elő a rendőrök a magyar-román futballmérkőzést követően a Dózsa György útnál - tájékoztatta az MTI-t a BRFK szóvivője.

Kovács Viktória elmondta: a mérkőzést követően a Dózsa György úti rendezvényről távozó, főként ittas szurkolók egymással összeverekedtek, egy rendőrautót megrongáltak és megdobálták a velük szemben intézkedőket.

A rendőrség a fokozatosság elvét betartva a közrendet helyreállította - tette hozzá.

Az MTI tudósítói egy fekvő embert láttak a közeli benzinkúton, akihez mentőt hívtak. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a férfi lába meghúzódott, ezért volt szüksége orvosi segítségre.

A szurkolók korábban betörték egy rendőrautó hátsó szélvédőjét, a rendőrök sorfallal próbálják a futballmérkőzést követően a metrómegálló felé terelni a tömeget, amelyből több embert kiemeltek.

Az MTI másik tudósítója a Syma csarnok előtt ugyancsak arról számolt be, hogy szurkolók üvegekkel dobálják a rendőröket.

Újabb rendőri egységek érkeztek a Puskás Ferenc Stadion környékére, a Dózsa György útra pénteken este, ahol összetűzésbe keveredtek a rendőrök és a magyar-román futballmérkőzés szurkolói - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.

A stadionban zárt kapuk mögött megrendezett meccset követően, a Dózsa György útnál felállított színpad előtt a szurkolók közül többen sörösüvegeket hajítottak a rendőrök felé, akik a tudósítók beszámolói szerint könnygázt vetettek be. Este 11 után nem sokkal az MTI munkatársai arról számoltak be, hogy a tömeg oszlani kezdett.