Törtek-zúztak egy siófoki számítástechnikai szaküzletben

InfoRádió / MTI
2012. november 4. 11:47
Tört-zúzott, az üzletvezetőt is bántalmazta három helybeli férfi egy siófoki számítástechnikai szaküzletben - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Pálné Gergely Mónika a szombaton dél körül történt esetről beszámolva arról tájékoztatott, hogy a három férfi előzetes szóváltást követően megrongálta az üzletben található pénztárgépet, nyomtatót és monitort, majd egyikük az üzletvezetőt is bántalmazta, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény elkövetése után két siófoki férfit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, harmadik társukat még keresik.

A csoportos garázdaság gyanúsítottjai az előzetes becslések szerint mintegy 150 ezer forint kárt okoztak.