Kilencvenöt éves sprinter: az idős svédek tartják a formájukat

InfoRádió / MTI
2011. december 18. 16:20
Annak idején valamennyien botokkal és járókeretekkel érkeztek, ma már szabadon, önállóan mozognak azok a 90 év feletti svédek, akik rendszeresen igénybe veszik a stockholmi városháza által felajánlott ingyenes testedzést.

"Régebben az emberek szerették elengedni magukat, amikor nyugdíjba mentek. Most száz évig aktívak akarnak maradni" - hangoztatt Kristoffer Sjöberg edző, aki a 90 évesek vagy annál idősebbek számára fenntartott tornatermet vezeti. A csoport, amely hetente egyszer tart edzést Stockholm elővárosában egy klubban, egyedüli a maga korosztályában. Tizenhat "szuperszenior" alkotja, akik elfogadták a városháza által felajánlott heti egyszeri ingyen testedzést.

Anne-Marie Novotny feledi 91 évét és az egészségügyi gondjait. "Nemrégiben műtötték a májamat, most néhány percet nyugodtan gyalogolok" - mondta. Elmesélte, azóta, hogy az iskolát 1938-ban befejezte, most tavasszal kezdett megint testedzéssel foglalkozni.

Edzőjük, Sjöberg elmondta: a cél a függetlenségüket biztosító fizikai erőnlét megőrzése. "Ezért sokat foglalkozunk erőnléti és egyensúlyi gyakorlatokkal". Mint mondta, a csoport a tanfolyam márciusi kezdete óta rengeteget fejlődött. "Annak idején valamennyien botokkal és járókeretekkel érkeztek. Most ilyesmi már szinte alig fordul elő".

A Seniorbarometern által szeptemberben közzétett tanulmány szerint Svédország 9 millió lakosa közül 1,8 millióan nyugdíjasok, és ez a csoport 2015-re várhatóan a duplájára nő. "Ezek az emberek egyáltalán nem otthonülőek, sokkal aktívabbak, mint az átlagos svédek" - mondta a tanulmány vezetője, Linus Blom.

2000 óta stockholmi maratont lefutó 65 évnél idősebbek száma megnégyszereződött, és az 59 évnél idősebbek 38 százaléka mondja, hogy naponta tornázik.

A 95 éves Herbert Liedtke sprinter. Három agyi érkatasztrófa kellett hozzá, hogy tavaly óta ne vegyen részt nemzetközi versenyeken. Negyven éven át taxisofőr volt, és soha nem sportolt, majd 69 évesen csatlakozott a nála 15 évvel fiatalabb kollégái edzéséhez. "Azelőtt sosem futottam, és mégis valamennyit legyőztem" - mondta büszkén. Nyolcvanöt évesen egy ausztráliai versenyen 1 perc 30 másodperc 99/100-as rekordot állított fel 400 méteren a korcsoportjában.

Az idős embereknél a jó pszichés állapot ugyanolyan fontos, mint a jó kondíció a 90 évesnél idősebbek csoportjával foglalkozó Göran Murvall orvos szerint. Szerinte "az időseknek szükségük van arra, hogy higgyenek a jövőben és új célokat tűzzenek ki maguknak".