Eltűnt egy fiú a Rábában

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 16. 17:32
Körülbelül harmincan keresik azt a 15 éves fiút, aki kedd délután merült el a Rábában - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kocsis Tünde alezredes elmondta, hogy a Vas megyei Nickről evezett le a folyón egy hat tizenévesből és két felnőttből álló csoport. Megálltak fürdeni Rábapatonán, majd a fiú, amikor már mászott volna ki a vízből a parti stégre, hirtelen elmerült.

Rendőrök, vadászok és vízügyi szakemberek már átvizsgálták folyásirányban két kilométer hosszan mindkét partot, de nem akadtak a tinédzser nyomára.

Helyiek az MTI tudósítójának azt mondták: búvárok is érkeztek az eltűnt fiú keresésére. Hozzátették, hogy arrafelé másfél-két méter mély és erős sodrású a folyó.