Vérbankban kötöttek házasságot, a vendégek vért adtak

InfoRádió / MTI
2010. július 24. 20:35
Vérbankban kötött házasságot egy pár Brazíliában, és a vendégeket arra kérték, hogy a szokásos nászajándékok helyett véradással kedveskedjenek.

A Globo televíziós csatorna beszámolója szerint a 37 éves menyasszony és a 49 éves vőlegény Brazíliaváros legjelentősebb vértranszfúziós állomásán mondta ki a boldogító igen.

Az ara, aki a Vöröskereszt önkéntese, januárban súlyos autóbalesetet szenvedett, életét negyven adagnyi vérrel sikerült csak megmenteni. Cilma de Paula Azevedo ezért úgy gondolta, hogy a legjobb nászajándék az lenne, ha növelnék a vérbank készletét, ezáltal pedig újabb életeket menthetnek meg.

"Vért adni a szeretet jele. Valaki úgy segít egy másik emberen, hogy nem is ismeri. A véradótasak ugyan kicsi, jelentősége mégis óriási, mert életet menthet" - mondta a menyasszony.

A vendégek közül öten a helyszínen vért adtak, többi húsz vendég pedig azt ígérte, hogy a következő héten tesz eleget a jegyesek kérésének.