Egy marék léggömbbel lebegett át a La Manche fölött

InfoRádió / MTI
2010. május 28. 20:40
Merész kalandra vállalkozott egy amerikai férfi: csokornyi, héliummal töltött léggömbbe kapaszkodva repült át a La Manche-csatornán. Jonathan Trappe a délkelet-angliai Kentből indult útnak, hogy végül egy francia káposztaföldön fejezze be az útját.

Beszíjazta magát egy speciálisan összeszerelt székbe, amelyhez a színes, óriásléggömböket erősítették, majd öt órával később, néhány léggömböt levágva kezdte meg az ereszkedést Franciaország felett a 36 esztendős kalandor.

Kivételes, nyugodt és békés repülés volt - mondta az észak-carolinai Raleigh-ben lakó Trappe a Sky News brit hírtelevíziónak. Amikor arról kérdezték, hogy miért vágott bele a kísérletbe, így válaszolt: Soha nem álmodtak arról, hogy megmarkolnak egy köteg luftballont és felszállnak vele?.

Az átkelés azonban nemcsak abból állt, hogy a képzett pilóta belekapaszkodott pár léggömbbe. Honlapján beszámolt arról, hogy márciusban felderítő utat tett, és engedélyt szerzett a francia és a brit légügyi hatóságoktól, valamint mindkét ország vámszerveitől és bevándorlásügyi hivatalaitól.

Az összes szükséges engedélyt beszerezte, és azt hiszem, még a szántóföld tulajdonosának is adott valami kártérítést, ahol földet ért" - mondta a francia rendőrség szóvivője.