Adócsalás gyanúja miatt lefoglalták az ex-főnök jachtját

InfoRádió / MTI
2010. május 21. 21:25
Az olasz rendőrség csempészés és adócsalás vádjával lefoglalta pénteken a Renault Forma 1-es csapat egykori vezetője, Flavio Briatore jachtját.

"Egészen biztos, hogy jacht kizárólag Flavio Briatore használatában áll" - mondta egy olasz rendőrségi forrás az AFP francia hírügynökségnek. A Briatore a hajót egy Brit Virgin-szigeteki bejegyzésű társaságtól bérli.

Briatore ellen azért indult vizsgálat, mert uniós állampolgárként az áfa befizetése nélkül nem hozhatta volna be a hajót az EU-ba. Tartozása a rendőrség becslése szerint 4 millió euróra rúg.

Briatorét azzal is vádolják, hogy két év alatt 800 ezer eurónyi üzemanyagadó befizetését is elmulasztotta.

Az egykori istállófőnök nem tartózkodott a fedélzeten, amikor a rendőrség a genovai ügyészség rendelkezése alapján, Olaszország északnyugati partvidékén, La Speziánál lefoglalta a Force Blu nevű hajót. A jachton ugyanakkor ott volt Briatore felesége, Elisabetta Gregoraci és a kisfiuk, Falco Nathan is.

Az extravagáns Briatorét és a Renault egykori műszaki igazgatóját, Pat Symonds-t tavaly szeptemberben tiltotta el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az autóversenyzéstől, amiért állítólag elrendelték, hogy az ifjabb Nelson Piquet taktikai okokból törje össze autóját a 2008-as Szingapúri Nagydíjon.

Mindkét eltiltott fellebbezett a döntés ellen, és január elején meg is nyerte a pert egy párizsi bíróságon. Ugyanakkor megállapodtak a FIA-val, hogy 2012 végéig távol maradnak a Forma-1-től .

Briatore tagadta az összes ellene felhozott vádat, és kijelentette, hogy harcolni fog nevének tisztaságáért.