Öt nap után került elő bébiszittere ágya alól egy kisbaba

InfoRádió / MTI
2009. november 7. 20:09
Öt nap után találták meg sértetlenül egy bébiszitter ágya alatt azt a héthónapos kisbabát, akinek eltűnését anyja jelentette be Floridában; a kábítószerező szülőkre még nyáron hívta fel a hatóságok figyelmét a dajka, aki szerette volna megkapni a gyerek felügyeleti jogát.

A kis Shannont egy cédrusdobozban rejtegette az ágya alatt Susan Elizabeth Baker. A kislány nem sírt, amikor csütörtökön megtalálták és azonnal kórházba szállították, de a Washington megyei seriff elmondta, hogy munkatársai nem állták meg könnyek nélkül.

Az anya, Chrystina Lynn Mercer tíz órával az után értesítette a kislány eltűnéséről a rendőrséget, hogy átadta a gyermeket Bakernek. A hatóságok nagy erőkkel kezdték meg a keresést, száz rendőr kutatta át a gyerek lakóhelyének nyomornegyedszerű környezetét, még a szemeteskukákat is feltúrták.

A bébiszittert is kikérdezték, de nem árulta el, hogy nála van a kisbaba. A dobozt ruhafélékkel bélelte körül, hogy ne szivárogjon ki a hangja, a piszkos pelenka szaga ellen pedig szódabikarbónát hintett szét.

A nyomozás szerint Baker az öt nap alatt néha kivette a csecsemőt a dobozból, de fellelése előtt legalább 12 óráig volt az ágy alatt. A kórházi vizsgálat szerencsére egészségesnek találta. Állami gondozásba vették.

Baker, aki a kislány apjának féltestvére, még augusztusban eljuttatott egy levelet a kormányzó hivatalába, amelyben segítséget kért a kisbaba számára. Mint írta, Shannont bántalmazta az apja, és szülei kábítószert fogyasztanak.

A hatóságok a bejelentés nyomán többször kiszálltak a családhoz, de lényegében rendben találták a körülményeket.

Baker nemrég arra kérte a csecsemő anyját, hogy engedje át neki a gyerek feletti felügyelet jogát.