Megmássza a sztárpár a Kilimandzsárót

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 26. 20:50
Afrika legmagasabb csúcsának, a Kilimandzsárónak a megmászására készül Jessica Biel. Az amerikai színésznő jó ügy érdekében készül az 5895 méteres hegy meghódítására, ezzel akarja felhívni a figyelmet a tiszta víz fontosságára.

A Summit on the Summit (Csúcs a csúcson) elnevezésű expedícióban Isabel Lucas, a Transformers második részéből ismert ausztrál színésznő, és Lupe Fiasco amerikai rapper is részt vesz. A hírességek Kenna etiópiai születésű amerikai énekes vezetésével 2010 januárjában vágnak neki a csúcsnak.

A világ legvonzóbb nőjének 2005-ben megválasztott Jessica Biel saját bevallása szerint meg volt döbbenve, amikor hallotta, hogy a világon több mint egymilliárd ember nem jut tiszta vízhez. "Ez alapvető emberi szükséglet, ezt a problémát már meg kellett volna oldani" - áll a 27 éves sztár által kiadott nyilatkozatban.

A színésznő azért vállalkozik a hegycsúcs megmászására, hogy "valamilyen formában hozzájáruljon ahhoz, hogy figyelmet kapjon az ügy, amely milliók életét fenyegeti, nem csak Afrikában, hanem a világ más részein is".

Az amerikai sajtó találgatása szerint több mint valószínű, hogy a színésznőt barátja, Justin Timberlake énekes is elkíséri az útra. Az ötletgazda Kenna szerint az indulás dátumának közeledtével egyre több híresség jelezte, hogy szívesen csatlakozik a kezdeményezéshez. "Ez globális probléma. Nem Afrika vagy Dél-Amerika baja, hanem a világé. Csak az Egyesült Államokban 11 millió ember él, aki nem jut tiszta vízhez" - hangsúlyozta a Grammy-díjra jelölt énekes.