eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tatárszentgyörgyi gyújtogatás: a rendőrség a DNS-vizsgálat eredményére vár

Beleegyezett a DNS-minta levételébe az a tatárszentgyörgyi nő, aki a gyanú szerint áprilisban felgyújtotta a saját házát - közölte a rendőrség. Az asszonyt, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat helyettes vezetőjét biztosítási csalással gyanúsítják.

A gyanú akkor nyer igazolást, ha a kiégett házban talált benzines flakonról, illetve a nőtől levett DNS-minták képletei megegyeznek - közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Hozzátette: a meglehetősen drága és bonyolult DNS-vizsgálatok eredményeire általában több hónapot kell várni, elsőbbséget csak az olyan kiemelt, életellenes ügyek élveznek, mint amilyen a kiskunlacházi gyermekgyilkosság volt.

Magáról a vizsgálatról a bűnügyi igazgató elmondta, hogy a bűnügy helyszínén talált DNS-minták alapján először egy úgynevezett DNS-képletet állítanak fel a szakemberek, amit azután összevetnek a gyanúsított(ak) DNS-képletével. A képlet felállítása 500-700 ezer forintba, míg az összehasonlító vizsgálatok darabja 100 ezer forintba kerül. A folyamat igen lassú, több hónapot is igénybe vesz, ezért sincs még kézzelfogható eredménye a tatárszentgyörgyi gyújtogatás után elrendelt DNS-vizsgálatnak - fűzte hozzá a bűnügyi szakember.

Papp Péter úgy nyilatkozott, hogy a biztosítási csalással gyanúsított H. Lídia végül is beleegyezett a DNS-minta levételébe (a poligráfos vizsgálatot azonban máig elutasítja), amely úgy történik, hogy a szájüreg belsejéből - mindkét oldalról - nyálkahártyakenetet vesznek. Aki önként nem hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak, azt kötelezhetik rá. Ebben az esetben a fej két oldaláról, illetve a fejtetőről nyert hajmintát elemzik ki az említett módon.

Arra a kérdésre, hogy miért nem kértek DNS-mintát H. Lídia élettársától is, Papp Péter azt mondta: mivel az irreálisan magas biztosításokat az asszony kötötte, ő a vélhető csalás gyanúsítottja. Az élettárs legfeljebb bűnsegéd lehet - tette hozzá.

A vonatkozó jogszabályok szerint egyébként nem követ el bűncselekményt az, aki felgyújtja a saját házát, ha ezzel nem veszélyezteti a környezetét. H. Lídiából azért lett gyanúsított, mert a gyújtogatást megelőzően kötött nagy értékű ingatlanbiztosítás alapján a rendőrség szerint alapos a gyanú, hogy biztosítási csalást követett el.

H. Lídia háza április 7-én hajnalban égett ki. Az asszony - aki a lángok fellobbanásakor állítása szerint élettársával együtt járőrszolgálatban volt - bosszúról beszélt. Szerinte a környéken a romák ellen intézett támadások kapcsán gyakorolt "szószólói" munkája miatt kellett ily módon lakolnia. A mindvégig kulcsra zárt ház, a nyílászárók sértetlensége, a helyszínen talált égésgyorsító, valamint a korábban a házra kötött, irreálisan magas értékű biztosítás miatt a rendőrség gyanúja az asszonyra terelődött. A sértettből gyanúsított lett.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×