A fura szabályozás miatt így aztán a tizenhármas számtól krónikus módon irtózók nem fognak elriadni a lakásvásárlástól, és ki merik majd tenni a házszámot a levelesládára is. Az önkormányzat ezután úgy határozott, aki szeretné visszakapni az új 15-ösök közül a 13-ast, annak nem gördítenek akadályt az útjába.
Ugyanakkor nem várják, hogy sokan így fognak cselekedni. Van olyan helybéli is, aki megköszönte az önkormányzatnak, hogy megóvta őt a szerencsétlen számozástól, így a 13-as helyett a 15-ös szám alatt lakik.
Egy 92 éves második világháborús veterán, Basil Buckley, aki a közeli fővárosban, Wellingtonban lakik, azonban úgy fogalmazott, negyven évig probléma nélkül élt a 13-as szám alatt, a szabályozás pedig nonszensz.
Palmerston North gyakran válik viccelődés tárgyává Új-Zélandon, az előző hónapban például egy helyi kis motel tulajdonosa kitiltotta egy szomszéd város lakóit a vendéglőjéből, mivel túl hangosak és bajkeverők voltak állítása szerint.
Egyszer pedig egy brit humorista, John Cleese azzal került a címlapokra, hogy úgy nyilatkozott: nyomorúságosan érezte magát a városban, majd az öngyilkosok új-zélandi fővárosának titulálta azt. Palmerston North úgy vágott vissza, hogy róla nevezte el a szemétlerakóját.