Egy legendás szerelem története: 40 éve házasodott össze John Lennon és Yoko Ono

Infostart
2009. március 20. 18:44
Ma negyven éve, hogy összeházasodott John Lennon és japán kedvese, Yoko Ono. A legendás kapcsolat 1980-ban, a zenész tragikus halálával ért véget, ám sok rajongó még most is úgy emlegeti a képzőművészt: a nő, aki miatt feloszlott a Beatles. Pedig Lennon - saját bevallása szerint - már fontolgatta egy ideje, hogy ott hagyja a zenekart, amikor a titokzatos Yoko feltűnt.

Közel egy évvel azután, hogy John Lennon és Yoko Ono összeházasodott, a Beatles, minden idők egyik legnagyobb hatású zenekara hivatalosan is feloszlott. A szakítást ugyan Paul McCartney kezdeményezte, sokan úgy gondolják, Lennon japán feleségének hibája, hogy a négy zenész útjai különváltak.

Bár megismerkedésük történetét többféleképpen mesélik, John Lennon a halála előtti utolsó nagyobb interjúban úgy emlékezett vissza: 1966-ban besétált abba a londoni galériába, ahol Yoko Ono készítette elő tárlatát. A zenész felmászott egy ott felállított létrára, amelynek tetején belenézett egy kis távcsőbe, és egy szót látott: IGEN. "Abban az időben az avantgarde annyiból állt, hogy kalapáccsal összetörték a zongorát és a szobrokat és mindennel szemben ellenes, ellenes, ellenes, ellenes, ellenes. Csupa unalmas, negatív marhaság. Az az igen arra késztetett, hogy ott maradjak az almákkal és a szögekkel teli galériában" - magyarázta Lennon a riporter David Sheffnek.

Ott, az Indica galériában találkozott hát a két művész - bár Yoko Onónak állítólag fogalma sem volt róla, ki a férfi. A pár kapcsolata 1968-ban, azután teljesedett be, hogy John Lennon hazatért Indiából, ahol társaival együtt transzcendentális meditációt tanult Maharishi Maresh jógitól. A zenész akkor még Cynthia Powell férje volt, aki hamarosan beadta a válókeresetet.

A szerelmesek 1969 tavaszán határozták el, hogy egybekelnek és Hollandiában vagy Franciaországban töltik nászútjukat. Azt tervezték, hogy a Southamptonból a kontinensre induló kompjáraton házasodnak össze, de még a fedélzetre sem jutottak fel, mivel Onónál nem volt ott az útlevele. A pár így magángépet bérelt és Párizsba repült, ahol megkérte a Beatles menedzsmentjének vezetőjét, Peter Brownt, hogy szervezze meg az esküvőt, amit végül a gibralári brit konzulátuson tarthattak meg március 20-án.

A házaspár útja Amszterdamba vezetett, ahol egy héten át állták az újságírók rohamát: szállodai szobájuk franciaágyán tüntettek a békéért, később ugyanezt megismételték Montrealban is. Akkor rögzítették a Give Peace a Chance (Adj esélyt a békének) című dalt is, amely a békemozgalom himnusza lett.

Az esküvő történetéről Lennon - aki második keresztnevét Winstonról Onóra változtatta, hogy ezzel is nyomatékot adjon felesége iránti érzelmeinek - dalt is írt The Ballad of John and Yoko (John és Yoko balladája) címmel, amelyet Paul McCartney-val közösen vett fel a londoni Abbey Road Stúdióban.

A Beatles tagjai utoljára 1969. augusztus 20-án voltak mind a négyen együtt a stúdióban. A zenekar széthullásáért sokan hibáztatták Yoko Onót, az igazság azonban az, hogy Lennon, McCartney, Ringo Starr és George Harrison már menedzserük, Brian Epstein 1967-ben bekövetkezett halála után távolodni kezdett egymástól.

Lennon és Ono 1971 augusztusában döntött úgy, hogy távozik Londonból és New Yorkba költözik. Már a Dakota házban éltek - amely előtt végül halálosan megsebesítették -, amikor az asszony úgy határozott: egy időre meg kell szakítani kapcsolatukat. A zenész, kettejük személyi titkárával, May Panggel másfél évre Kaliforniába költözött. A nő bátorította Lennont, hogy béküljön ki Paul McCartney-val, és töltsön több időt első feleségétől született fiával, amit az egykori Beatle meg is fogadott. A zenész és felesége végül 1975-ben költöztek ismét össze, októberben pedig megszületett fiuk, Sean.

A legendás kapcsolat 1980. december 8-án, John Lennon halálával ért véget. A zenészt Mark David Chapman lőtte le, aki azóta is börtönben ül.