Mégsem reménytelen a vörösök helyzete?

Infostart
2008. október 16. 22:00
Megmenekülhetnek a Nagy-Britannia területén élő vörös mókusok: szakértők felfedezték, hogy néhány példányban immunitás alakult ki az Észak-Amerikából érkezett keleti szürkemókusok által terjesztett betegséggel szemben.

Nem reménytelen a közönséges erdei, azaz vörös mókusok helyzete Nagy-Britanniában: a populáció a XIX. század vége óta zsugorodik, azóta pusztítja őket a fibromatózis nevű daganatos betegség, amelyet az Észak-Amerikából behurcolt keleti szürke mókusok terjesztenek.

A szakértők a közelmúltban nyolc olyan vörös mókust találtak, amelyek szervezete ellenálló volt a vírus okozta betegséggel szemben. Ez az első alkalom, hogy a vadonban immunis egyedekre bukkantak. A kutatók remélik, hogy elég állatban alakul ki a védekezőképesség ahhoz, hogy a faj megmenekülhessen.

A keleti szürke mókusok csak hordozói a betegség kórokozójának, ők maguk nem produkálnak tüneteket. Kétség sem férhet hozzá, hogy a bennük előforduló vírus tizedeli vörös rokonaikat, hiszen a fibromatózissal fertőzött terület gyakorlatilag egybeesik azzal, ahol a szürkék élnek.

A nyolc mókus tetemét a kutatók azok között találták, amelyeket a Zoológiai Intézethez vagy az Állatorvosi Laboratóriumi Ügynökséghez vittek be vizsgálatra.

Ha a természetes rezisztencia mégsem terjedne olyan mértékben a mókuspopulációban, ahogyan azt a szakértők remélik, meg lehet próbálkozni egy vakcina kifejlesztésével a faj megóvása érdekében.

A vörös mókusok Anglia és Wales legnagyobb részéről már eltűntek, csak az olyan elszigetelt területeken élnek mint Wight szigete és a Brownsea-sziget. Az országban 140 ezerre teszik a számukat, a legtöbbjük Skóciában és Észak-Írországban él. A szürke mókusok állománya körülbelül 2,5 milliós.