Tizenkét centis késsel a fejében került kórházba - képpel

Infostart
2008. október 2. 06:00
Egy utcai rabláskísérlet során megkéseltek egy tinédzsert Londonban, aki egy több mint 12 centis késsel a fejében került kórházba.

Most hozták nyilvánosságra azt a két röntgenfelvételt, amelyen jól látszik a tavaly novemberi késeléses támadás nyoma: az áldozat fejébe belevésődött egy több mint 12 centiméter hosszú kés.

A 16 éves fiút egy londoni buszmegállóban támadta meg egy háromfős banda, amelynek egyik tagja brutális módon az áldozat koponyájába szúrta a konyhakését.

A támadó menekülés közben elhagyta a mobiltelefonját és a sapkáját. Utóbbiból DNS-mintát vettek a nyomozók, akik néhány nappal az eset után megtalálták az elkövetőt, akinek büntetéséről ebben a hónapban dönt a londoni bíróság.

A 17 éves támadó megsebesítette az áldozat két barátját is: egyiküket a mellkasán, másikukat pedig a vállán szúrta meg.

Mindkét fiatal felgyógyult sérüléseiből, mint ahogy a fejen szúrt 16 éves áldozat is, aki a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően túlélte a támadást.

Azóta már főiskolára jár, és teljes életet él, bár reakcióideje lelassult, sántítva jár, és rendszeresen vissza kell mennie a kórházba orvosi ellenőrzésre, mert károsodtak agyidegei is.