Kábelt próbált lopni, amelyben 11 ezer voltos áram futott

Infostart
2008. szeptember 20. 09:35
Halálos áramütés érte azt a brit férfit, aki egy walesi acélgyár elhagyatott területén rézkábelt akart lopni. A nyomozás során kiderült: a tolvaj drogfüggő volt, két tettestársa hagyta a helyszínen a holttestét.

Az eset még áprilisban történt a dél-walesi Pontypool városban, ahol Kirk Thompson egy elhagyatott acélgyárban akart rézkábelt lopni, hogy feltételezhetően az abból nyert pénzből kábítószert vegyen magának.

A kábel, amelyet egy baltával próbált elvágni, még működöt, mivel csatlakoztatva volt az áramszolgáltatóhoz. A 11 ezer voltos áram azonnal megölte a 43 éves férfit, akinek a holttestét április 12-én találták meg. A boncolás amfetamint mutatott ki szervezetében.

Az áldozat testvére a nyomozóknak elmondta: bátyja korábban valóban kábítószerfüggő volt, de úgy tudja, halála előtt nyolc hónappal leszokott a drogról.

A több hónapos vizsgálat során kiderült, hogy a szerencsétlenül járt férfinak két tettestársa is volt, akik azonban elmenekültek a helyszínről. Õket azóta már letartóztatta a rendőrség.

Nagy-Britanniában az utóbbi években számtalan színesfémmel kapcsolatos lopás történt, miután az ázsiai építkezési és gyáripar robbanása jelentősen felvitte a nyersanyagok árát.

2005-ben a világhírű Henry Moore 3 millió fontra (közel 1 milliárd forintra) becsült szobrát lopták el színesfém tolvajok Hertfordshire-ben.