Huszonnyolc év után véletlenül találkoztak a kórházban elcserélt ikrek

Infostart
2008. május 28. 10:22
Huszonnyolc év után, véletlenül találkoztak először azok a spanyol ikrek, akik közül az egyiket még születésekor, a kórházban elcseréltek egy másik csecsemővel.

A két spanyol nő Gran Canaria egyik kórházában született, ám az egyiküket nem a saját családjának, hanem egy másik kislány szüleinek adták oda. Ezzel egy időben e másik család gyermekét odaadták az ikerlányok szüleinek, így a három kislányból kettő idegen családnál nevelkedett fel.

A ma 35 éves ikrek - akiknek a nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra - még 2001-ben, szülőhelyükön, teljesen véletlenül találkoztak össze az egyikük barátnőjének köszönhetően.

A barátnő - mint az elcserélt lány ügyvédje, Sebastián Socorro a Cadena Ser spanyol kereskedelmi rádiónak elmondta - egy bevásárlóközpont egyik üzletében dolgozott, ahová betért vásárolni a számára ismeretlen, ám kedves ismerősére megszólalásig hasonlító másik iker.

Az előadónő, mivel azt hitte, barátnőjét látja, odament hozzá, hogy puszit adjon neki, a vevő azonban elhárította a közeledését. Az eladónő azonnal felhívta barátnőjét, aki megerősítette, hogy nem járt az áruházban. Néhány nap múlva a másik ikerlány ismét felkereste az üzletet - akkor szervezték meg a két nővér első találkozását.

Az ügyvéd - aki szerint a két nő hasonlósága lenyűgöző - most 3 millió eurós kártérítést követel védencének az őt ért "erkölcsi kár" és az adminisztratív hibák miatt, amelyek károsan befolyásolták kliense "személyes és családi fejlődését".