"A hip hop teszi erőszakossá a fiatalokat"

Infostart
2008. május 27. 08:43
A zenének is köze van ahhoz, hogy Nagy-Britanniában egyre több bűncselekményt követnek el: a trip-hop-sztár Tricky szerint a hip hop miatt válnak agresszívvé a fiatalok.

Egyre erőszakosabbá válnak a britek, és ebben komoly szerepe van a zenének is, amit hallgatnak - a trip-hop-sztár Tricky szerint a hip hop miatt szaporodtak el a bűncselekmények a szigetországban.

"Bronxban napokig sétálgathatsz úgy, hogy rád se bagóznak. Angliában elég, ha valami rosszat mondasz egy kocsmában, és mielőtt felocsúdnál, már egy üveg áll ki a fejedből vagy valaki golyót röpített az agyadba. Az angolok lobbanékonyabbak" - magyarázta Tricky.

A zenész szerint az sem jó, hogy a fiatalok egyformán öltöznek, és nincs az életükben semmi, amivel levezethetnék a stresszt.

"Voltak punk és ska bandáink, ezeket hallgatva úgy érezhettük, hogy bármit megtehetünk. Komoly ruháink voltak. Most a fiatalok nem gondolkodnak azon, mit vegyenek fel. Felteszik a baseball sapkát, felhúzzák a melegítőt, és kész" - mondta Tricky.

"Nincs semmi, aminek segítségével megszabadulhatnának a rájuk nehezedő nyomástól, talán ezért erőszakosabbak, mint mi voltunk, ráadásul komoly fegyverekhez férnek hozzá. Mi csak kövekkel dobáltuk a másikat, ezek meg pisztollyal lövöldöznek egymásra. És ehhez a hip hopnak is van köze" - jegyezte meg a zenész.

Tricky az Uncut magazinban adott interjújában arról is beszélt: békés ember, de George Bush amerikai elnököt szívesen megkínozná.