Húsz évet kapott, mert ketrecben tartotta a fiát

Infostart
2008. május 23. 10:25
Húsz év börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai nőt, aki ketrecben tartotta 17 éves, örökbe fogadott fiát. Az asszony férjét is letartóztatták gyermekbántalmazás vádjával, ő azonban nem érte meg az ítélethirdetést.

Brenda Sullivant még januárban ítélték bűnösnek három rendbeli súlyos gyermekbántalmazás miatt, most pedig kihirdették az írtéletet: húsz év börtön.

A 17 éves fiú mindössze 22 kilót nyomott, amikor a gyermekvédelmi hatóság munkatársai rátaláltak egy ketrecben az egyesült államokbeli Ohio államban. Az asszony akkor azzal védekezett, hogy a hatóságok mondták neki: tartsa gyerekágyban a fiút, aki súlyos egészségügyi és érzelmi problémáktól szenvedett.

Az ügyész súlyosbító körülményként kérte figyelembe venni, hogy az asszony nem csupán bezárta, de éheztette is a gyereket, akinek két 13 éves ikertestvére is azt vallotta: őket is hasonló ketrecekben tartotta a nevelőanyjuk.

Az asszony férjét is letartóztatták, ő azonban még a per megkezdése előtt, 2007 januárjában meghalt.

Az asszony ügyvédje úgy véli: a börtön nem megfelelő büntetés védence számára, hiszen Sullivan nem jelent veszélyt a társadalomra. Ezért fellebbezni is fognak az ítélet ellen - tette hozzá Charles Fletcher.