Éheztette 6 gyerekét - a madaraknak kirakott kenyeret ették

Infostart
2008. május 22. 09:00
Birmingham közelében éhen halt egy 7 éves kislány, 5 testvére pedig súlyos állapotban van - közölte az angol rendőrség. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy a kisgyerekek a madaraknak szánt kenyeret eszik.

A 7 éves Khyra Ishaqot a rendőrség menekítette ki egy Birmingham közelében található angol városban szombaton. A kislány házuk erkélyén feküdt, és nem sokkal a kórházba szállítása után meghalt - egyes források szerint az alultápláltságtól.

A házban még 5 kisgyereket találtak - ők szennyben és nyomorban matracokon feküdtek, és hasonlóan kiéheztetett állapotban voltak, de az orvosoknak sikerült stabilizálniuk állapotukat. A megmentett 3 kisfiút és 2 kislányt jelenleg is kórházban ápolják.

A helyi rendőrséghez a szomszédoktól érkezett bejelentés, mivel azt vették észre, hogy a gyerekek a madaraknak kirakott kenyeret eszegetik. A drámai eset megrázta Handsworth városának lakóit.

A szomszédok beszámolói szerint a gyerekek anyja nemrég tért át az iszlám vallásra, és már évek óta szakított a gyerekek apjával. A közelben élő Lilian Costello szinte mindennap beszélgetett a nővel egészen decemberig - onnantól kezdve hónapokon át nem látta a gyerekeket.

A rendőrség az édesanyán kívül egy férfit is letartóztatott és őrizetbe vett.