Gyógymód a stresszre: feküdjön nyitott sírba!

Infostart
2008. március 30. 21:01
Nyitott sírban fekve szabadulhatnak meg a stressztől és gondolhatják át problémáikat egy düsseldorfi templom gyülekezetének tagjai. Az ötlet a helyi pap fejéből pattant ki, akire rászálltak az újságírók.

Különös meditatív gyakorlaton vehetnek részt az egyik düsseldorfi templom gyülekezetének tagjai: papjuk lehetővé tette számukra, hogy egy nyitott sírban, nyugodt körülmények között elmélkedhessenek mindennapi problémáikon.

Thorsten Nolting szerint az emberek így gyűjthetnek erőt ahhoz, hogy ellenálljanak a kísértéseknek.

A hívek néhány nappal ezelőtt próbálhatták volna ki, hatásos-e a módszer, néhány felettébb kíváncsi újságíró azonban megzavarta az esemény békéjét, méltóságát.

Csendes percek voltak, és azoknak is kellett volna maradniuk, ám az újságírók mindent elrontottak. Nem tágítottak, hiába kértem őket, hogy távozzanak - panaszkodott Thorsten Nolting.

A pap szerint többen voltak, akik szívesen másztak le a két méter mély gödörbe, hogy a kérdezősködő zsurnaliszták mellett mindennapi problémáiktól is megszabaduljanak, és a feltámadásról gondolkodjanak.

Egy helyi újság cikke szerint azonban a módszer nem lesz túl sikeres, hiszen egy férfi még fél órával azután is remegett, mint a nyárfalevél, hogy hét percet töltött a nyirkos sírban.