Mégsem szúrta hasba élettársa a várandós nőt?

InfoRádió / MTI
2008. március 22. 17:42
Nem biztos, hogy élettársa szúrta hasba azt a 21 éves békéscsabai várandós nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba délelőtt - közölte a rendőrség. A kismamán időközben életmentő műtétet hajtottak végre, gyermekét császármetszéssel világra hozták.

A rendőrség korábban arról adott hírt, hogy a gyanú szerint a nőt 25 éves élettársa bántalmazta.

Az azóta folytatott vizsgálat alapján azonban egyelőre nem tisztázódott, hogy baleset vagy bűncselekmény történt - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: a férfit ugyan előállították, de nem gyanúsítottként hallgatták ki.

Az életveszélyes állapotban kórházba került, 32 hetes terhes nőn időközben életmentő műtétet hajtottak végre. Gyermekét császármetszéssel világra hozták. A kisbabát ezt követően a gyulai megyei kórházba szállították.

Mind az anyának, mind az újszülöttnek súlyosak a sérülései, de állapotukat stabilizálták - közölte Solti Árpád, a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet ügyeletvezetője.