Elhunyt a Beatles egykori hangmérnöke

InfoRádió / MTI
2008. március 9. 21:00
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Norman Smith, a Beatles együttes egykori hangmérnöke, aki 1962 és 1965 között az együttes valamennyi stúdióalbumát készítette.

A John Lennon által egyszerűen csak "Normális Normanként" becézett Norman Smith először az Abbey Road-i stúdióban 1962-ben készített legelső Beatles-lemez hanganyagáért volt felelős.

A gombafejűek első lemezéről Norman Smith egy korábbi interjúban így emlékezett: "vizuálisan az együttes egész jó benyomást keltett. Zeneileg azonban nem igazán hallottuk azt, hogy bármi lehetőség lenne benne."

A hangmérnököt azonban lenyűgözte a Beatles tagjainak humora és stílusa. "Csupán ezért szerződést kell kötnünk velük, csupán a humorukért és azért, ahogyan előadják a dalokat, teljesen mások", mint számos más banda, amely az EMI-nél lemezszerződésért kopogtatott - mondta akkoron Norman Smith George Martin producernek.

1966-ban már producerként működött, és a Pink Floyd együtteshez szerződött, amelynek első albumait, köztük a Saucerful of Secrets címűt menedzselte.

Egy legendás figura az EMI és a brit zene történetében - idézte vasárnap az EMI cég illetékeseinek méltatását Smithről a BBC honlapja.