Három halott egy makói házban

InfoRádió / MTI
2008. március 6. 20:07
Még most is tart a halottszemle abban a makói házban, ahol három ember holttestét találták meg délután.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy fegyverrel végeztek a két férfivel és a nővel.

Szenti Szabolcs nem cáfolta a távirati iroda értesüléset, mely szerint az áldozatok között van egy harmincas éveiben járó férfi, aki január elején vásárolta meg a régi építésű ház udvari lakását, valamint a férfi élettársa.

A bűncselekményt bejelentő szomszéd, egy idősebb férfi elmondta, a lakást január 7-én megvásárló fiatal férfi és élettársa Berettyóújfaluból költözött Makóra.

A HavariaPress úgy tudja, szerelemi tragédia történt: az egyik férfi lelőtte a nőt és annak szeretőjét, majd magával is végzett.