eur:
393.67
usd:
364.6
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Merényletet terveztek Mick Jagger ellen

Merényletet tervelt ki a Rolling Stones frontembere, Mick Jagger ellen a Hells Angels nevű motoros szervezet majd negyven évvel ezelőtt. Az énekes házát csónakon megközelítő támadók azonban viharba kerültek, és a vízbe estek, Mick Jagger így megmenekült - adta hírül a BBC, az FBI aktáira hivatkozva.

A BBC egy egykori FBI-ügynököt szólaltatott meg a dokumentumfilm-sorozatában, aki beszámolt arról: a merénylők vízen keresztül akarták megközelíteni a sztár Long Island-i hétvégi házát.

A motoros banda egy korábbi koncert miatt haragudott meg az együttesre és annak frontemberére, amelyen a Hells Angelst kérték fel a helyszín biztosítására.

Az altamonti rendezvényen többször is összeütközésbe kerültek a rend őrei és a hallgatóság, egy fekete bőrű rajongó, Meredith Hunter pedig meghalt, ráadásul éppen a Pokol Angyalai egyik tagja ölte meg, a fiatalnál ugyanis fegyver volt.

A koncertet a zavargások miatt Jagger többször is megszakította, később pedig az együttes elhatározta: többet nem dolgozik együtt a Hells Angels-szel.

A társaság a hírek szerint ezért haragudott meg az énekesre, és tervelte ki a merényletet. Az azonban meghiúsult, a banda tagjainak csónakja ugyanis viharba került és felborult. A rajta ülők megmenekültek ugyan, de később már nem próbálkoztak meg a merénylettel.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a siker. Összeszedtük, hogy hol tart most a sztori, hogy mit gyárt pontosan a Talgo, és hogy miért kell ennyire a spanyol cég a magyar befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×