Ugrásra készen várják az új elnököt a Kremlben

InfoRádió / MTI
2008. március 1. 13:31
A vasárnapi oroszországi elnökválasztást teljes harci készültségben várják a Kreml mesteremberei: lesik, hogy az elnöki dolgozószoba új lakója változtatni akar-e a környezeten.

A Kreml illetékesei szerint a dolgozószobában szükség esetén egy-két nap alatt elvégeznek egy kisebb felújítást. Ha netán új bútorra is szükség lenne, annak beszerzéséhez legalább egy hét kell.

Hagyományosan az új elnök hivatalba lépésével új függönyöket és sötétítőfüggönyöket tesznek fel, amelyek színben alkalmazkodnak az új berendezéshez.

Úgy vélik, ezúttal nem lesz jelentős átalakítás. Az új államfő alighanem kéri majd, hogy azokat a telefonokat használhassa, amelyeket megszokott, és bizonyára kér majd egy számítógépet, no meg egy új tévét, mert a most ott lévő ugyan nagy, de elég régi modell.

Nem tartják kizártnak, hogy az új elnök más dolgozószobába akar költözni, de remélik, hogy ez nem következik be, mert a sok telefon és egyéb vezeték szerelése nagyon nagy munkát jelent.

A Moszkovszkij Komszomolec című lapnak az illetékesek elárulták, hogy annak idején Vlagyimir Putyin szinte semmit nem változtatott elődje, Borisz Jelcin környezetén.