Stöckert Dávid, a GYSEV Zrt kommunikációs vezetője elmondta: sebességkorlátozás nincsen a vasúti pályán, a deformálódott síneket ugyanis sikerült helyreállítani. Néhány perces késésekre azonban számítani kell a kedden utazóknak Győr és Sopron között.
A vasúti fényjelző készülék működött, pirosat jelzett, a kamion sofőrje mégis behajtott az átjáróba - közölte a helyszínelést követően a rendőrség. A kár meghaladja a 200 millió forintot - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kocsis Tünde alezredes közölte: a Sopron felől Győr irányába közlekedő GYSEV személyvonat elkapta és szétszakította a kamion hátsó tengelyét. Az alváz a bal árokba, a fülke az úttestre csapódott. A pótkocsi az úttest jobb oldalán felborult. A jármű 55 éves vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A vonat utasai közül senki nem sérült meg.
Ugyanakkor a néhány éve vásárolt villanymozdony üzemképtelenné vált és megsérültek a sínek is. A kamionban a becsült kár négymillió forint.
A kamion vezetőjével szemben közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt vizsgálat kezdődött. Ennek három évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele - közölte a sajtóreferens.