Jó tanács bigámistának: ne hívjon egy vendéget két esküvőre!

Infostart
2008. február 13. 06:15
Két nőt is feleségül vett egy brit férfi - miközben az elsőtől elfelejtett elválni -, aki úgy bukott le, hogy egyik barátját tévedésből mindkét esküvőjére meghívta.

Az 54 éves sofőr már házas volt, amikor kapcsolatot létesített egy nála több mint 30 évvel fiatalabb lánnyal. Később, a lány 21 éves korában össze is házasodtak, a férj mindössze arról feledkezett meg, hogy már van egy felesége.

Vesztére egy barátja, akit élete mindkét "legszebb napjára" meghívott, gyanút fogott, és értesítette az anyakönyvi hivatalt.

Később kiderült, hogy második felesége alig 17 éves volt, amikor megismerkedtek, és a férfi egy évvel később már meg is kérte a kezét. Első feleségével akkor már elhatározták, hogy elválnak, a procedúra azonban hivatalosan nem zajlott le közöttük, ennek ellenére a férfi másodszor is megnősült.

Amikor mindez kiderült a hatóságok számára, mégis második feleségével szakította meg házaséletét, és az ügyét tárgyaló bírósági tárgyalásra már első nejével jelent meg kéz a kézben.

A férfit végül felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, valamint 100 órányi közmunkára. Sokak szerint nagyon enyhe büntetést kapott, a bigámiáért ugyanis akár hét éves szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság a szigetországban.