Nőből férfivá: sokmilliós kártérítés a tét

InfoRádió / MTI
2008. február 8. 21:30
Pert nyert egy sebész ellen egy német asszony, akit tinédzser korában az orvos "jó szándékból" fiúvá operált.

A nőt 1960-as születésénél kivételesen nagy csiklója miatt fiúnak hitték, és ennek megfelelően nevelték fel. A hölgynek tizenévesen bajsza és szakálla nőtt, ami erősítette a róla kialakult fiús benyomást. Amikor 16 éves korában vakbél miatt megműtötték, a sebész eltávolította a méhét és a petefészkeit, mivel nem találta azokat "helyénvalónak".

A műtét után közölték a pácienssel, hogy a beavatkozásig 60 százalékban nő volt. A tinédzser ezt képtelen volt feldolgozni, és többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Ezek után szülei szakemberhez vitték. Az orvosok ugyan nem találtak női nemi szerveket a testén, de a kromoszómavizsgálat azt mutatta, hogy nő, ezt a tényt azonban elhallgatták előle.

Ezt csak 2006-ban tudta meg, ezért indított ekkor pert. Ítéletében a bíróság úgy ítélte meg, hogy a sebész nem tájékoztatta kellőképpen a pácienst a műtéteiről.

A hölgy százezer euró - 26 millió forint - kártérítést követel a sebésztől, ám a bíróság még nem döntött az összeg nagyságáról.