Hatalmas pénzeknek int búcsút New York

Infostart
2008. január 22. 07:30
Nem volt túl jó év a tavalyi New York számára: a város több tízmillió dollár bevételtől esett el, mivel sokkal kevesebb tévé- és mozifilmet forgattak ott, mint 2006-ban.

Öt éven át folyamatosan növekedett a New York-i forgatási napok száma, 2007-ben azonban sokkal kevesebb időt töltöttek ott a stábok, mint tavalyelőtt - adta hírül a város polgármesteri hivatalának illetékes szerve.

A rekordév a 2006-os volt: ekkor 34.718 napot forgattak a Nagy Almában, míg az elmúlt esztendőben "csak" 28.594-et.

A filmipar évente körülbelül 5 milliárd dollárt tesz hozzá a város költségvetéséhez, ez az összeg azonban most minden bizonnyal kevesebb lesz.

New York vezetése a bevételkiesésért a forgatókönyvírókat teszi felelőssé, akik tavaly november 5-én hirdették meg sztrájkjukat. Ez addig tart, amíg meg nem tudnak állapodni a tévé- és filmstúdiókkal a DVD-kiadások és az internetes letöltések utáni részesedésükről.

A szakértők szerint a sztrájk - bár még három hónapja sem tart - máris hatalmas kárt okozott a filmiparnak: nemcsak a már futó, hanem az előkészületben lévő produkciók megvalósítására is komoly hatással van.

Annak ellenére, hogy 2007-ben kevesebbet forgattak a városban, mégis ez volt a stábok számára a harmadik legdolgosabb esztendő New Yorkban, amióta megkezdődött ott a filmezés.

A városban több nagy érdeklődésre számot tartó filmet forgattak tavaly is, többek között a Szex és New York című sorozat filmadaptációját.