Nem tudja meggyőzni a hivatalt, hogy életben van

Infostart
2008. január 15. 06:25
A halászatból hazatérve döbbenten értesült arról egy lengyel férfi, hogy míg távol volt, halottnak nyilvánították. Még jobban meglepődött azonban azon, hogy nem tudta meggyőzni az illetékes hivatalnokokat: életben van.

"Ott álltam előttük, de hiába mondtam nekik: de hát látják, hogy élek - nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy tévedtek" - panaszkodott a 37 éves Piotr Kucy.

A lengyel halász Swinoujscie kikötőjéből indult kéthetes tengeri munkára - amikor azonban hazatért, kiderült, hogy a helyi hatóságok halottnak nyilvánították, mert vele azonosítottak egy holttestet, amelyet a tenger kivetett a partra.

Azóta sem tudja meggyőzni az illetékeseket, hogy tévedtek. "Amikor hazatértem, és a családom meglátott, elájultak; hiszen elsirattak, eltemettek, én pedig egyszer csak megjelentem."

Miután a rendőrség megtalálta a holttestet Kucy egyik barátja is megnézte az áldozatot, és azt mondta, hogy az hasonlít a halászra. A hatóságok azonnal halottnak nyilvánították a férfit anélkül, hogy a családja meggyőződhetett volna a személyazonosságról.

"De én életben vagyok - ám a hatóságok szemlátomást semmit sem akarnak tenni az ügyben. Az ügyészséghez fordultam, hogy változtassa meg a döntést - azóta öt hónap telt el, és még nem kaptam választ. Dolgoznom kéne, fizetni a biztosítást, de nem tehetem, mert halott vagyok!"