eur:
393.75
usd:
365.18
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szteroiddal tartják magukat formában az énekesek?

Több ismert szórakoztatót kapcsolatba hoztak egy, a New York állambeli Albanyban folyó vizsgálattal: a hatóságok szteroidokkal, teljesítménynövelő szerekkel való visszaélés miatt nyomoznak.

A Times Union című albany lap meg nem nevezett rendőri forrásokra hivatkozva azt írta: Mary J. Blige énekesnő és több rapper, így 50 Cent, Timbaland és Wclef Jean kaphatott, vagy használt teljesítménynövelő szereket, növekedési hormonokat vagy szteroidokat.

A források szerint a bizonyítékok nem mutatnak arra, hogy a hírességek megszegték a törvényt, mégis több orvos, gyógyszertáros és klinika ellen folyik vizsgálat, amelyek elláthatták őket ilyen szerekkel.

A vizsgálatot az albany kerületi ügyész, P. David Soares indította még tavaly szteroidokkal való üzérkedés miatt - ebbe az ügybe keveredtek most a zenészek.

A zenészek hallgatnak


Mary J. Blige szóvivője már nyilatkozott az ügyben, és közölte: az énekesnő sosem szedett illegális szteroidokat, a többi előadó képviselői nem nyilatkoztak.

Az újság azonban úgy tudja, hogy az énekesnő kétféle emberi növekedési hormont kapott, Jentropint és Oxandrolone-t.

P. David Soares több államra kiterjedő nyomozásának központjában az orlandói székhelyű Signature Pharmacy gyógyszerfejlesztő cég áll.

Az ügyben már tíz gyanúsítottat bűnösnek talált a bíróság, nemrég pedig profi sportolókat hoztak kapcsolatba a vállalattal.

A kerületi ügyész szerint a Signature áll annak az üzleti hálózatnak - orvosok és kórházak rendszerének - középpontjában, amelyek illegálisan biztosítottak gyógyszereket ügyfeleiknek, pácienseiknek.

A hatóságok közel egy éve csaptak le a cégre, amelynek tulajdonosai és operátorai várják az ügyükben indított per kezdetét.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×