Megvan a 18 éves fiú bántalmazója

Infostart
2008. január 11. 15:36
Az InfoRádió értesülése szerint önként jelentkezett a rendőrségen egy fiatalember, aki saját bevallása szerint olyan súlyosan bántalmazott Budapesten egy 18 éves fiút, hogy az meghalt.

A szülők állítása szerint a szakközépiskolás fiút az iskolából hazafelé menet bántalmazták a VIII. kerületben, nem sokkal ezután pedig rosszul lett, és a mentők már nem tudták megmenteni életét.

Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: az eset után elrendelt soron kívüli boncolás alapján az orvos-szakértő megállapította, hogy a bántalmazás és a halál között ok-okozati összefüggés van.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a támadó iskolatársa volt a sértettnek. A rendőrségre ügyvéd jelenlétében érkezett a fiú.