eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A végítélettől tartva főzte meg a saját kezét

Lefűrészelte és mikróban megfőzte a saját kezét egy amerikai férfi, mert a "vadállat jelét" vélte felfedezni rajta. Aztán kihívta a rendőrséget.

Az idahói rendőrök beszámolója szerint a húszas éveiben járó férfi teljesen nyugodt volt, amikor a hívásra kiérkeztek a házához. A biztonság kedvéért azonban bevitték a Kootenai megyei kórház pszichiátriai osztályára, ahol megfigyelés alatt tartják.

A rendőrök még látták főni a mikróban a levágott kézfejet, elsősegélyben azonban nem kellett részesíteniük a férfit, mert az akkurátusan leszorítva tartotta az ereit, így nem fenyegetett a veszély, hogy elvérzik - számolt be az esetről a seriff. "Szomorú, ha valaki ennyire megbolondul" - tette hozzá Ben Wolfinger.

Azt egyelőre nem tudni, voltak-e a férfinak korábban is mentális problémái. A kórház szóvivője azt sem árulta el, megpróbálták-e visszavarrni a lefűrészelt testrészt.

A férfi azért vágta le a kezét, mert saját bevallása szerint a "vadállat jelét" vélte felfedezni rajta. Az Újszövetségből pedig úgy tudta, hogy ez nagy baj.

A Jelenések könyvében ugyanis szerepel egy rész, amelyben az angyal azt mondja: "Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe."

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×