eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Drámai bejelentés a Balaton jegéről: képriport a téves riasztásról

Az első hírek még arról szóltak, hogy tíz ember rekedt egy sodródó jégtáblán a Balatonon, később azonban kiderült: mindez vaklárma. A hír miatt katonai helikopter érkezett a befagyott Balaton Siófok közeli szakaszához, és kivonultak a helyszínre a tűzoltók is.

A jégtáblán rekedt emberekről szóló információt Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője tette közzé kevéssel délután öt óra után, miután az Országos Mentőszolgálat segítséget kért a tárcától a kutatáshoz.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter vezetésével válságstáb ült össze.

A testület úgy döntött, hogy a kérést teljesítik, és egy Pápán állomásozó mentő-kutató helikopter a helyszínre indult.

Heizler György, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékese azt mondta, hogy délután négy körül érkezett bejelentés az esetről. A kiérkező szakemberek nem találták beszakadás nyomát a jégen.

Mint kiderült: a bejelentést több nő tette, akik három kerékpáros fiatalt láttak a tó jegén.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×