Hamisan vádolta meg erőszakkal a modell a manchesteri focistát?

Infostart
2007. december 23. 21:29
Valószínűleg vádat emelnek a modell ellen, aki azt állította: megerőszakolták a Manchester United karácsonyi partiján. A rendőrség ugyanis ellentmondásokat talált a 26 éves nő vallomásaiban.

A csapat 19 éves északír játékosát, Jonny Evanset a múlt héten kikérdezték a rendőrök az állítólagos erőszakkal kapcsolatban, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Már akkor felmerült, hogy a játékos ellen valószínűleg nem emelnek vádat, mert az áldozat vallomása ellentmondásos.

Evans azt állítja: egy újjal sem nyúlt a modellhez, a lány nézte ki őt magának. Az "áldozat" eddig már több vallomást tett - írásban, szóban és videón is - és ezekben mindig egy kicsit másképpen mesélte el, hogyan maradt egyedül a focistával a partin, amelyre egyébként a barátjával érkezett.

"Nem viselkedett egyenesen a kihallgatásokon, összevissza beszélt arról is, mi vezetett az eseményekhez, illetve arról, mi történt az állítólagos erőszak után. A végén már abban sem volt biztos, hogy Evans erőszakolta-e meg, vagy egy másik játékos" - árulta el egy név nélkül nyilatkozó forrás.

A nyilatkozó azt is hozzátette, hogy így nem csak az vált elképzelhetetlenné, hogy vádat emeljenek Evans ellen, de az sincs kizárva, hogy a modell kerül bíróság elé hamis tanúzás miatt.