Nem akar fizetni az ügyvédeknek Paul McCartney exneje

Infostart
2007. december 21. 06:15
Bíróság elé kerülhet Heather Mills, ugyanis nem fizetett a válását intéző ügyvédeknek.

Hiába van túl a Paul McCartney-val kötött házassága felbontása jogi procedúráinak jelentős részén Heather Mills, egy újabb ügyben állhat bíróság elé.

A válását intéző cég, a Mishcon de Reya ugyanis azt állítja, az egykori modell nem fizette ki szerződésben rögzített összeget, kétmillió fontot (700 millió forintot).

A vállalat 18 hónapig képviselte Paul McCartney válásban lévő feleségét, és olyan szerződést kötöttek, amelynek értelmében a végső válási megállapodásban szereplő összeg arányában kap pénzt a cég.

A korábban Diana hercegnő válását is intéző Mishcon de Reya vezetői szerint az egykori sztármodell már tudna nekik fizetni, de ezt nem tette meg.

Heather Mills ugyanis november mondta fel a céggel kötött megállapodást, és kijelentette: a továbbiakban nem fizet.

A társaság a múlt héten és ezen a héten is kapcsolatba lépett Heather Millsszel, és figyelmeztették, hogy a bírósághoz fordulnak, ha nem egyenlíti ki tartozásait

A cég vezetői attól tartanak, hogy a válás egy névleges összeget tartalmazó megállapodással zárul, hogy kevesebbet kelljen fizetni a cégnek, és ez az összeg nem fogja fedezni a vállalat költségeit.