Saját csapdájába esett bele a volt náci

Infostart
2007. december 19. 21:50
Egy szerelmi történet miatt perelt egy második világháborús veterán, ám könnyen pórul járhat, kiderült ugyanis, hogy részt vett a varsói gettólázadás leverésében.

A különös történet azzal kezdődött, hogy a jelenleg 93 éves Lisl Urban megjelentetett egy önéletrajzi könyvet, amelyben beszámolt egy német tiszttel folytatott 1942-es, prágai kapcsolatáról.

A kötet szerint a szerző teherbe esett az általa Eike vezetéknéven említett férfitól, akivel már a házasságot tervezték, a tiszt azonban elhagyta.

A könyv megjelenése után a 92 éves Eric Steidtmann pert indított, követelve a memoár visszavonását, mivel szerinte az bemocskolta becsületét.

A könyv kiadója azonban beleásott a férfi háborús múltjába, és egy kép alapján kiderült, hogy Eric Steidtmann az SS kötelékében szolgált a varsói gettólázadás 1943-as leverésekor, amikor 13 ezer zsidót öltek meg, további 50 ezret pedig koncentrációs táborba hurcoltak.

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ jelenleg azon dolgozik, hogy háborús bűnök miatt bíróság elé állítsa a férfit.