Olasz szupermodellel randevúzik a facér elnök - képekkel

Infostart
2007. december 17. 21:30
Carla Bruni olasz szupermodellel randevúzik a frissen elvált Nicolas Sarkozy francia elnök. A pár egy teljes napot együtt töltött a Párizs melletti Disneylandben, s mindketten magukkal vitték előző kapcsolatukból született gyermekeiket.

A színes francia lapok szinte mindegyike beszámolt az elnök új kapcsolatáról, nyilvánvalóvá téve, hogy manapság már Európában sem tabu a politikusok magánélete.

Nicolas Sarkozy hálószobatitkai azóta izgatják a sajtót, hogy az államfő és volt felesége külön költözött. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy az esetleges új first lady Carla Bruni lehet, aki eddig olyan nagyágyúkkal járt, mint Mick Jagger és Eric Clapton.

Sarkozy és Bruni már együtt tervezik az asszony 40. születésnapja alkalmából, szombaton rendezendő partit, és az államfő pártjából is megerősítették a sajtónak, hogy a pár "valóban nagyon közel áll egymáshoz".

Ezt a Disneylandben készült képek is bizonyítják. "Bár Carla sokkal magasabb az elnöknél, egyértelműen kimutatták, hogy összetartoznak" - számolt be az egyik fotós, aki végig követte őket. Tucatnyi sajtófotós tolongott a pár körül, akik nem is próbáltak elrejtőzni előlük.

Carla Bruni Raphael Enthoven filozófia professzortól született hatéves fiát, Sarkozy pedig az előző házasságából származó, tízéves Louist vitte magával Disneylandbe. Az egyik fotós nem tartja kizártnak, hogy az elnök azért "mutatta be" új szerelmét a sajtónak és a közvéleménynek, hogy leállítsa a szerelmi életéről keringő pletykákat.

A képek ezen a héten jelennek majd meg a Paris Match, a Point de Vue és a Closer magazinokban. A konzervatív elnökhöz közelálló Le Figaro című napilap azonban már az első oldalán hozta az asszony fényképét, ezzel a felirattal: "Carla Bruni: az elnök barátnője".

Míg Nicolas Sarkozy nem rejtőzködik a sajtó elől, elvált felesége, Cecilia Londonba költözött, hogy ne legyen szem előtt, és mert közös fiúkat, Louist a dél-kensingtoni Lycée Francais Charles de Gaulle-ba szeretné járatni. Az iskolát máris egy sor bírálat éri, mert felvették a fiút, holott általában évekkel korábban kell jelentkezni.