"Szabotázs" történt egy Puerto Rico-i szépségversenyen; eddig ismeretlen tettesek borsspray-vel lefújták az egyik résztvevő ruháját és szépítőszereit.
Ingrid Marie Rivera 29 másik fiatal nőt győzött le a versenyen, annak ellenére, hogy két alkalommal is vörös kiütések jelentek meg rajta.
A versenyző a színpad mögött jéggel kezelték. A verseny utáni vizsgálatok bebizonyították, hogy a ruháján és a szépítőszerein borsspray volt.
Először azt hittük, hogy valamilyen allergiás reakció, esetleg idegesség okozta a kiütéseket. Másodszor már tudtuk, hogy nem lehet a véletlen műve - mondta Harold Rosario, a verseny szóvivője.
A verseny szervezői nem fordultak a rendőrökhöz, házon belül próbálják meg felkutatni a felelőst.
Ingrid Marie Rivera 2005-ben a Karib-szigetek szépe versenyt is megnyerte. Több vetélytársa panaszkodott arra, hogy túlzotton gyakorlott, ezért kizárását kezdeményezték.