Ismét összeáll a mikrofonfejű banda

Infostart
2007. november 27. 20:20
Ismét összeáll egy legendás zenekar. Ezúttal a Jackson Five döntött úgy: jövőre koncertkörútra indul - minderről az egyik fivér, Jermaine számolt be.

A koncertkörúton várhatóan részt vesz Michael is. Az időpontról még egyeztetnek, de a turné feltehetően 2008-ra esik majd.

A csapat az utolsó koncertjét The Jacksons néven, hat taggal, 1984-ben tartotta, Victory című albumuk bemutatásával.

Michael Jackson azonban akkor már megjelentette Thriller című szólóalbumát, amely hatalmas sikert aratott, és világszerte több millió példányt adtak el belőle. Az akkorra sztárrá váló családtag így elég kelletlenül vett részt a turnén. Az utolsó állomáson el is árulta a közönségnek, hogy elhagyja a bandát.

Az együttes visszatéréséről évek óta keringenek pletykák. A turnét azonban a Jacko elleni, gyermekbántalmazási per miatt el kellett halasztani.

Jermaine arra a kérdésre, hogy Michael is részt vesz-e a turnén, azt felelte: részt kell vennie, hiszen ő is jelen volt a megbeszéléseken. A zenész arra is utalt, hogy egy újdonsággal is előállnak majd, említést tett ugyanis arról, hogy jelenleg stúdióban dolgoznak.

A Jackson testvérek - Tito, Marlon, Jackie, Jermaine, Michael és Randy - a '70-es években voltak világszerte sikeresek.