eur:
393.93
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hatméteres pitonnal alszik a kisfiú - képpel

Különös képet közölt mai számában a The Sun című brit bulvárlap. A felvételen egy kisfiú látszik, aki éppen megpuszilja az őt körülölelő óriáskígyó fejét.

A hatéves kambodzsai Szambat Uon legjobb barátja egy több mint hatméteres szalagos tigriskígyó.

A nőstény kígyó, amely különösebb erőlködés nélkül agyonszoríthatná a kisfiút,
a Lucky (Szerencsés) névre hallgat.

Az óriáskígyó még kölyökkorában jött elő az őserdőből, és a család visszatelepítési kísérletei ellenére sem volt hajlandó visszatérni oda.

A kisfiú és a kígyó hat éve együtt alszanak. Szambat azt mondta, hogy úgy szereti a kígyót, mintha a nővére volna.

A fővárostól, Phnompentől 40 kilométerre fekvő városkában istenként tisztelik a kígyót, és gyógyító erőt tulajdonítanak neki.

Ha kíváncsi Lucky és a hatéves kisfiú különös barátságát megörökítő fényképre, kattintson ide!

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×