eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Drámai fordulat a magyar horrorházban

Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen az asszony és férje ellen, akik azt állították, hogy otthonszülést követően kandallóba dobták gyereküket. A rendőrség a nyomozás során a sülysápi családi ház mellett elásva találta meg az újszülött holttestét. A nyomozók ezen kívül a ház pincéjében is egy gyermek maradványaira bukkantak.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: az asszony a lakásán szülte meg a gyermeket, majd sokkos állapotban került a kórházba.

"A kezelés során merült fel az az információ, hogy amikor elégették a véres törülközőket, holmikat, akkor esetleg a kályhába kerülhetett a csecsemő is. Mivel ezt kétkedve fogadtuk, a férjet is eljárás alá vontuk, majd múlt héten csütörtökön hazugságvizsgáló segítségével kérdeztük ki" - mondta el Csapi Balázs.

A férfi poligráfos vizsgálaton adott reakciói miatt a rendőrség pénteken kutatást indított a pár házában és annak környékén. "A ház háta mögötti búzatáblán megtaláltuk egy fiúgyermek holttestét, a pincében pedig egy szemeteszsákban is emberi csontokat találtunk" - mondta el a Pest megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője.

Pénteken megtartották az igazságügyi boncolást is. Kiderült, hogy a búzatáblában talált fiú teljesen fejlett, érett csecsemő volt, akit megfojtottak. "A másik holttest maradványairól annyit tudunk mondani, hogy 9-10 holdhónapos fejlettségnek megfelelő állapot. A csontok körülbelül egy évesek" - tette hozzá Csapi Balázs.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság alosztály-vezetője közölte: a férj állítja, hogy ő nem bántotta a gyermeket, ő csak elásta a holttestet. A pár nem tudta megmagyarázni a történteket. A családban három fiú- és egy lánygyermek van és több gyereket már nem akartak.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×