eur:
394.64
usd:
365.36
bux:
64831.02
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az építész, a zongorista meg a sofőr tragikus szerelmi háromszöge

Halála után 73 évvel állítottak fejfát annak a híres építésznek, akit feleségének szeretője gyilkolt meg. A tettes, akit először halálra ítéltek, majd végül mindössze hét évet töltött börtönben bűnéért, 2000-ben hunyt el.

Francis Rattenbury híres közéleti figura volt a múlt század első évtizedeiben, jelentős építész, mégis megrázta a közvéleményt, amikor 25 évnyi házasság után elhagyta első feleségét, mert beleszeretett egy 24 éves zongoristába, Alma Pakenhambe.

A válás után Francis Rattenbury feleségül vette új kedvesét, akitől 1929-ben fia született. Néhány hónappal ezután a fiatal feleség beleszeretett férje tizenéves sofőrjébe, George Stonerbe, aki az évek során egyre féltékenyebb lett a nő híres hitvesére.

Magára vállalta

Az akkor 17 éves fiú végül 1935-ben halálra verte a 67 esztendős építészt, amikor az a dolgozószobájában üldögélt.

Alma Pakenham is a házban volt a gyilkosság idején, és mikor szeretője bevallotta neki, mit tett, a nő alkoholt és kábítószereket vett magához, aztán értesítette a rendőrséget, és azt vallotta, ő maga támadt rá a férjére.

Az ügyészek a nőt és George Stonert is gyilkossággal vádolták, Alma felett azonban már nem ítélkezhettek: az özvegy bánatában és szégyenében öngyilkos lett, leszúrta magát.

A gyilkos szeretőt halálbüntetésre ítélték, amíg azonban a halálsoron várta végzetét, a közvélemény támogatni kezdte: sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy Alma Pakenham manipulálta őt, büntetését így lecsökkentették.

Mindössze hét évet töltött börtönben, harcolt a II. világháborúban, bátorsága miatt pedig kiérdemelte a szabadságot. 2000-ben halt meg, 83 éves korában.

Fejfát állítottak neki

Annak ellenére, hogy Francis Rattenbury nagyszerű karriert futott be - ő tervezte például Brit Columbia parlamentjének épületét Victoriában -, jelöletlen sírba temették a nagy-britanniai Dorsetben. Most, 73 évvel halála után fejfát állítottak neki, amelynek költségeit családjának egy barátja állta.

"Nagyon fontos építész volt, aki mögött egy elképesztően sikeres karrier állt. Nagyon kedves gesztus, hogy ennyi évvel a halála után így emlékeznek rá" - mondta Francis Rattenbury fia, a most 78 éves John, aki csupán ötesztendős volt apja halálakor.

A tragikus történetről könyveket írtak, filmeket készítettek. Az egyik az 1987-ben készült Cause célèbre Helen Mirren és David Morrissey főszereplésével.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Mi mozgatja ma a tőzsdéket?

Mi mozgatja ma a tőzsdéket?

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában vegyes, Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma a magyar bérstatisztikákat is megismerjük a KSH jóvoltából, illetve demográfiai statisztikákat is közzétesz a hivatal. A szálláshelyek forgalmát is ismerteti a szervezet. Érkeznek az amerikai folyamatban levő lakáseladások, de ennél fontosabb, hogy az USA-ban az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×