1997. augusztus 31-ének végzetes hétvégéjét Dianának legjobb barátnőjével, Lana Marksszal Olaszországban kellett volna töltenie. A neves táskatervező azonban lemondta az utazást - és ezt azóta sem tudja magának megbocsátani.
Lana Marksot háromszor hallgatta ki a rendőrség, a most folyó halottkémi tárgyalásra azonban nem idézték be - ezért döntött úgy, hogy a brit lapnak nyilatkozva oszlatja el a hercegnő szerelmi ügyeit érintő pletykákat.
Lana Marks szerint Dianának esze ágában sem volt hozzámenni Dodi Fajedhez, bár a férfi apja -a Harrods tulajdonosa - nagyon szerette volna ezt a házasságot.
Nem volt potenciál férjjelölt Hasnat Khan szívsebész sem, bár a férfi sokak szerint különleges helyet foglalt el Diana szívében. A hercegnő egyetlen és igaz szerelme ugyanis Károly herceg volt - annak ellenére, hogy megcsalta az asszonyt.
"Én tudtam volna, ha gyermeket vár"
"Károly volt az egyetlen, akit igazán szeretett. Õ volt élete szerelme" - állítja a barátnő, aki sokat beszélgetett Dianával a férfiakról, akik legyeskedtek a hercegnő körül. "Egyenesen ugyan soha nem mondta ki, hogy nem akar hozzámenni Hasnat Khanhoz, de egyértelműen értésemre adta, hogy erről van szó" - tette hozzá.
Szerinte a gyűrű, amelyet a hercegnő Doditól kapott, egyszerű ajándék volt - semmi több. Egészen biztos abban is, hogy Diana nem várt gyermeket Doditól a halála idején. "Ha állapotos lett volna, nekem biztosan megmondja. Ha senki más, én tudtam volna róla" - jelentette ki határozottan.
A többi férfiról, akinek viszonya volt a hercegnővel - például James Hewittről - Lana Marks nem hajlandó beszélni. "Dianát nagyon sokan elhagyták és elárulták - férfiak is, nők is" - mondta erről.