Bár a koncert korántsem volt tökéletes, az énekesnő ismét megcsillantotta valódi képességeit, amelyek generációja egyik legkiemelkedőbb tehetségévé tették.
A színpadra ugyan szó szerint csak feltámolyogni tudott, folyton izgett-mozgott, az arcát dörzsölgette és több dalának szövegét is elfelejtette itt-ott, néhány szám erejéig (You Know I'm No Good, Back To Black) ismét a régi önmaga volt.
Macerás lesz
A berlini koncert előtti események ugyanakkor világossá tették az énekesnő csapata számára, hogy a 27 állomásból álló turné nem lesz kihívásoktól mentes.
Amy Winehouse segítői bíztak abban, hogy legalább egy időre megszabadulnak az énekesnő férjétől, aki nem tartott vele, amikor vasárnap a német fővárosba érkezett.
Ennek ellenére Amy Winehouse borgőzös mulatozást csapott a berlini éjszakában, munkatársai pedig már attól tartottak, hogy oda a turné, pedig még el sem kezdődött.
Betoppant
Újabb csepp volt a pohárban, hogy hétfő délután megérkezett Blake Fielder-Civil is. Az énekesnő férje azt tervezte, hogy brit földön marad, később azonban meggondolta magát és követte korántsem kiegyensúlyozott kedvesét a kontinensre.
"Reméltük, hogy Blake nem bukkan ma fel, de itt van, és semmit sem tehetünk ez ellen. Valamit csinálni kellene már, de a döntést Amynek kell meghoznia. Csak annyit tehetünk, hogy megbirkózunk a jelenlegi helyzettel" - mondta az énekesnő egyik segítője.