A bíróságnak bemutatott képeket eltorzították, hogy azokon ne látsszanak a durva részletek, a szereplők azonban így is felismerhetők a felvételeken. Több fotó egészen közelről örökítette meg a haldokló walesi hercegnőt.
Az egyik képen, amelyet Laslo Veres készített, az összeroncsolódott autó padlóján fekvő Diana látható, míg Romauld Rat képe úgy készült, hogy a fotós a Mercedes nyitott ajtaja elé guggolt és befényképezett azon.
Az autóban a sofőr, Henri Paul mellett meghalt a hercegnő barátja, Dodi al Fayed is.
A szaúdi férfi apja, Mohamed al Fayed ügyvédje szerint ez pontosan azt bizonyítja, hogy a fotósokat egyáltalán nem furdalta a lelkiismeret azért, mert halottakat, haldoklót kaptak lencsevégre.
Scott Baker bíró úgy határozott, hogy a képeket nem hozzák nyilvánosságra.
Nem segítettek
A meghallgatások során az is kiderült: miután megtörtént a baleset, a lesifotósok első dolga az volt, hogy megpróbáljanak minél jobb felvételeket készíteni a Mercedesben ülőkről, és nem az, hogy segítsenek nekik.
A bíróságon elmondta emlékeit David Laurent is, aki a Diana és barátja számára végzetes estén ugyancsak a Szajna alatt húzódó Pont de l'Alma aluljárót választotta, hogy barátnőjével eljusson az Eiffel-toronyhoz 1997. augusztus 31-én.
A férfi beszámolt arról, hogy látott egy nagyon lassan haladó, világos színű háromajtós kisautót - barátnője szerint egy Austin Mini vagy egy Fiat Panda lehetett -, amikor behajtottak az alagútba. El is kellett rántania a kormányt, hogy elkerülje az ütközést a kocsival.
David Laurent óránkénti 70-80 kilométeres sebességgel hajtott be az aluljáróba, míg a háromajtós mindössze 30-40-nel haladhatott.
A férfi rövidesen megelőzött egy másik autót is, és már kifelé tartott az alagútból, amikor ő és barátnője is hallotta a baleset zajait: először dudaszót, majd fékcsikorgást, végül pedig egy csattanást.
A pár csak másnap tudta meg, hogy az autó, amely a Pont de l'Alma falának csapódott, Diana hercegnőt és szerelmét szállította.Gyanús kiskocsi
Két másik tanút is meghallgatott a bíróság: mindketten megerősítették, hogy a fotósoknak eszük ágában sem volt segíteni a baleset áldozatainak, csak azzal törődtek, hogy minél jobb képeket készítsenek.
Ana Simao és barátja, Antonio Lopes-Borges röviddel azután hajtottak el a roncs mellett, hogy a tragédia megtörtént.
Amikor a bíróság előtt megkérdezték a videótelefonon bejelentkezett nőtől, hogy mit gondol, milyen közel voltak a fotósok Dianáék autójához, azt válaszolta: "Rajta voltak a kocsin."
Antonio Lopes-Borges ugyanakkor arról számolt be, hogy a hercegnő autója és az azt követő legalább három jármű korábban nagy sebességgel húzott el mellettük. Egy négykerék-meghajtású kocsi csaknem beléjük ütközött.
A pár ugyancsak említést tett egy kicsi, fehér autóról, amely elhúzott a füstölgő, összeroncsolódott Mercedes mellett, majd kihajtott az alagút másik végén.
Az egyik teória szerint lehetséges, hogy a Mercedes azután csapódott neki az alagút oldalának, hogy elévágott a titokzatos fehér kiskocsi sofőrje. A tárgyalás folytatódik.