Az egyetemisták prostituáltkén vagy táncosként dolgoznak, egyikük elárulta: volt, hogy egyetlen éjszaka alatt hét férfival feküdt le, óránként 50 fontért (18 ezer forintért).
A lány, aki nem akarta elárulni a nevét a Sun brit bulvárlap munkatársának, két hónapig kereste így a pénzt, amikor első éves volt Cambridge-ben.
"Volt munkám abban az időszakban, de nem fizetett elég jól. Találkoztam más diákokkal, akik ugyanúgy tettek, mint én" - mondta.
"A legfiatalabb kuncsaftom 18 éves volt, a legtöbbjük pedig diák. A pasik élvezték a tényt, hogy cambridge-i hallgató vagyok, az ügynökségnek meg jól jött, hogy finomabb lányok is dolgoznak náluk" - tette hozzá a 21 éves diák.
Egy másik hallgató még mindig táncosnőként dolgozik.
"Szeretem látni a férfiak arcát, amikor elmondom nekik, hogy a világ egyik legjobb egyetemére járok" - mondta a lány, akinek barátja is van, aki megpróbálta már lebeszélni erről a munkáról, de mindeddig nem sikertelenül.
Az egyetem hallgatói lapjának munkatársai kiderítették: az egyik eszkortügynökségnél négyszáz hallgató és diplomás dolgozik, akik akár 300 fontot (közel 110 ezer forint) is elkérnek egyetlen találkozóért.